A kép apropója, hogy kedvelem Kázmér és Huba képregényeit. Ennek ellenére még egyszer sem firkantottam egyetlen fan artot Kázmérról. Úgy gondoltam, hogy a farsangi témában indítom ezt a művet, ezzel róva le tiszteletemet a legmulatságosabb ünnep előtt. Ami valahogy nem kapott helyet a mai generáció bulizásra és vidámságra determinált életében. Másrészt egyetlen óvodás farsangi emlékem, hogy 6 imposztor között nekem volt a legjobb róka jelmezem, amit anyukám vart nekem.

Mióta kiléptem az oktatási rendszerből, semmi kapcsolatom sincs a farsanggal. Érthetetlen számomra, hogy egy több hetes a Szilvesztert és a Halloweent is magába foglaló fesztivál gyanús ünnep, hogyan rekedt a falusi mulatozások és az oktatási intézmények világában. Max egy újabb ok egyetemi buli szervezésére és kürtöskalács feláron árusítására. Úgymond a farsang nem divat. És pont az év egyik két legunalmasabb hónapjában.Javítsatok ki, ha tévedek.

Nosztalgiázós kulináris élmények felé terelve a szót, nekem régebben a fánk olyan volt mint a bejgli: egy ünnepi eledel, amit ilyenkor folyamatosan ontott magából a konyha és fulladásig faltunk. Természetesen a nagyi baracklekvárjában tunkolva majd porcukros panírba forgatva. A csöröge fánkot épp csak megemlítem.